Pakoltam a bőröndömet, közben a háttérben szólt az élő műsor, amit öt szerkesztőség szervezett azután, hogy május 13-án éjszaka Halász János fideszes országgyűlési képviselő benyújtotta a parlamentnek az átláthatóságinak nevezett, a független sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő törvényt. Krakkóba készültem a kollégámmal, Katával. Nem mentünk messzire, mégis akkor úgy éreztük, hogy jó lesz pár napra elmenekülni.
Az apropó egy fiatal újságíróknak és egyetemistáknak szervezett nemzetközi esemény volt, ahol, nagyon aktuálisan, az újságírás és az aktivizmus kapcsolatárol tanulhattunk a FEJS (Forum for European Journalism Students) szervezésében. Lelkesen utaztam ki, pénteken posztoltam is az Instagramra egy fotót az esemény programjáról, és megjelöltem, hogy Lengyelországban vagyok. Egy barátom ezt látva üzenetben azt tudakolta, hogy máris emigráltam-e. Ezen jót nevettem – akkor még nem tudtam, hogy a hétvégén nem ő lesz az egyetlen, aki erről kérdezősködik.
Városnézés rögtönzött politikai elemzéssel körítve
Sétáltunk Krakkó utcáin Dórival és egy holland lánnyal, aki arról érdeklődött, milyen most a politikai helyzet Magyarországon. Elgondolkodtam, honnan is kezdjem a választ, hiszen már az is hosszú lenne, ha csak Magyar Péterről beszélnék, de ha visszamennék 2010-ig vagy akár Gyurcsányig, órákig mesélhetnék, és kétlem, hogy ennyire érdekelte volna a téma.
Pár perccel később viszont már ott tartottunk, hogy az őszödi beszédet próbáltam valahogy elmagyarázni angolul.
El sem tudom képzelni, mennyit értett belőle, de addigra már szóba kerültek a legfrissebb lépések, mint az ellehetetlenítési törvény és a Pride betiltása. Mindezt hallva nagy szemekkel nézett, majd megkérdezte: „Ti is az Európai Unióban laktok?” Mondtuk, hogy egyelőre még igen. Láthatóan ekkor állt össze neki a kép, és hirtelen, mintha megvilágosodott volna, felcsillant a szeme: „Ja, hogy Orbánról beszéltek! Róla mindennap olvasok valamit.”