Magyarországi ára is van már a Dacia elektromos autójának
Nagy várakozás előzte meg az első Dacia-villanyautó érkezését.
Nagy várakozás előzte meg az első Dacia-villanyautó érkezését.
Megváltozna az eddigi gyakorlat, miszerint egyes tengerentúli piacokon a Daciákat Renault-ként árusították.
Ahogy sok más ország autógyáraiban, most a romániai Dacia-gyárban is fel kellett függeszteni a munkát, annyira nincsenek félvezetők.
Itt a megoldás arra az esetre, ha a felfelé nyíló ajtajú Aventador megjelenését eddig esetleg túl visszafogottnak találtuk.
A Renault román márkája a közízlésnek jobban megfelelő külsővel, kicsit nagyobb méretben és modernizált technikával dobta piacra húzómodelljét. Jövünk az új Dacia Sanderóval szerzett friss tapasztalatainkkal.
Megérkezett Magyarországra az ősszel leleplezett Logan, Sandero és Sandero Stepway, melyekből a későbbiekben hibrid változat is készülni fog.
Új modellek bemutatása is szerepel a Dacia következő öt éves tervében.
A Lada fődizájnere 9 év után hagyja ott az orosz céget és adja át a stafétát új kollégájának.
Azt lehetett sejteni, hogy nem lesz kifejezetten méretes modell, de a képek alapján tényleg elég kicsinek tűnik.
Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
Megérkezett a száz százalékban elektromos hajtású Dacia Spring, amelynek ára az állami kedvezményekkel az egyik legjobb most a magyar piacon.
Ez a Dacia kivételesen nem a praktikumról, hanem inkább a sportos hangulatról szól.
A Dacia Spring az ígéretek szerint egy feltöltéssel mintegy 200 kilométert képes megtenni.
Minden készen áll a Dacia első elektromos autójának bemutatkozására.
A legújabb Dacia Logan kombiként teljesen logikus modell lenne, a pickup pedig egy kis extra lehetne a kínálatban.
Az újdonságok 65-100 lóerős szívó-, illetve turbós benzines erőforrásokkal támadnak.
Hamarosan mindent megtudunk majd a Sandero, Stepway és Logan trió harmadik generációjáról.
A romániai márka egyszerre mutatta be azonos platformra épülő modellkínálatának harmadik generációját. Ugyanakkor most csak vizuális premiert tartottak, a részleteket a hónap végén árulják el az újdonságokról.
A márka első elektromos modellje Kínában készül majd, és igen kedvező árral hódíthat Európában is.
A francia vállalatcsoport felhagyna korábbi szemléletmódjával, amely szerint első a mennyiségi termelés.