Sosem látott videón lehet most megnézni, milyen erejű volt a földrengés, amelyben 3600 ember halt meg
Soha nem sikerült még videóra venni, hogy egy törésvonal mentén két tektonikus lemez elmozdul. Egy új felvételen most pontosan ez látszódik.
Soha nem sikerült még videóra venni, hogy egy törésvonal mentén két tektonikus lemez elmozdul. Egy új felvételen most pontosan ez látszódik.
Alapvetően az egyes családokra vonatkoztatva írta le a Nárcisztikus Együttműködés Rendszere kifejezést Bánki György pszichiáter, azonban a „működési modell" a rendszerre is megáll. Miközben ugyanis a NER a sokaság érdekeiről, biztonságáról és jólétéről beszél, a valóságban nyers eltulajdonítás, kisajátítás, elnyomás, megfélemlítés és kirekesztés zajlik. Bánki György azt mondja, a rendszernek tulajdonképpen ugyanolyan kárvallottjai azok, akik hisznek benne, mint akik nem, ezért együttérzése rájuk is irányul. De hogyan éljék túl mentálisan, akik a propaganda miatt azt érzik, folyamatos hazugságban élnek? Hogyan lehet enyhíteni a megosztottságot? Interjúnkban erről is kérdeztük Bánki Györgyöt. A beszélgetés a társadalmi megosztottságról szóló cikksorozatunk része.
Mind a 4000 lakót evakuálni kellett az izlandi Grindavík városából, mert több helyen is megnyílt a föld. Most kiderült, nem véletlenül.
Miért lehetett ennyire pusztító a földrengés egy olyan országban, amely évezredek óta a veszély árnyékában él? A törökországi katasztrófa hátterében: harapófogóban lévő tektonikai lemezek, hungarocellel töltött vasbeton, autóbaleset-szerű lökéshullámok és a magyar mentőkutya, Mancs.
Egyelőre sem károkról, sem áldozatokról nem érkeztek hírek, azonban a földrengés epicentrumához legközelebb fekvő térség gyéren lakott terület.
A Garlock-törésvonal még soha nem mutatott aktivitást, tudósok egy csoportja most mégis ezt érzékelte.
Szándékosan építették az Andok törésvonalaira a inkák a 2450 méter magasan egy alig megközelíthető hegynyergen elterülő városukat, a Machu Picchut.
Eddig alvónak hitték. A következő évszázadokban akár 6,4 erősségű földrengéseket is okozhat.
Hatalmas, több kilométeren át húzódó repedés jelent meg Kenya dél-nyugati részén a heves esőzések és a szeizmikus tevékenységek után.
Nem lépnek ki a pártból – ezt válaszolta csütörtöki sajtótájékoztatóján a jobbikos Novák Előd, akiről két másik alelnök-társával, Apáti Istvánnal és Szávay Istvánnal szerdán derült ki: Vona Gábor pártelnök megtiltaná nekik, hogy újrainduljanak posztjukért. Novák arról is beszélt, hogy lojális akar maradni Vona Gáborhoz, ugyanakkor az alelnökségért is újra ringbe száll. Szerinte nincsenek törésvonalak a Jobbikban.
Módosításokat hajt végre a hamarosan mozikba kerülő Törésvonal című katasztrófafilmjének promóciós kampányán a Warner Bros a szombati nepáli földrengésre való tekintettel.
A nem hivatalosan Aotea-törésnek nevezett vonal északkeleti irányban, két kilométeren át húzódik a wellingtoni kikötőtől a déli külvárosokon át a központ felé és állítólag nem növeli az új-zélandi főváros földrengéskockázatát.
Várhatóan nem engedélyezik a curugai létesítmény újraindítását. Lehet, hogy le kell majd bontani a tavaly márciusi fukusimai nukleáris baleset után leállított erőművet.
Egy eddig nem ismert törésvonalat fedeztek fel japán kutatók a szigetország partjai mentén. Valószínűleg ez a törésvonal felelős a tavaly márciusi szökőár nagy erejéért - jelentette csütörtökön az NHK japán televízió.
Ismert törésvonal viszonylag kis zónájában zajlott a Japán északi részét ért 9-es erősségű márciusi földrengés, amelynek különlegessége geológiai kutatások alapján abban is rejlett, hogy az óriási energia mindössze alig 20 kilométerrel a tengerfenék alatt szabadult fel.
Néhány napja jelent meg Nézőpont Intézet elemzése a Jobbikról: eszerint a pártban mind erőteljesebb törésvonalak húzódnak a radikálisok és a mérsékeltek között a gárda megítélése, a parlamenti ellenzéki politizálás mikéntje, illetve a Fideszhez és a kormányhoz való viszony kérdésében. Más elemzők is azt sugallják, hogy a Jobbikon belüli ellentétek kiéleződhetnek, akár pártszakadás is bekövetkezhet és megrendülhet Vona Gábor pártelnöki pozíciója is. Vona Gáborral beszélgettünk.
A nagy földrengés (Big One), amely a geológusok szerint rövidesen lesújt Kaliforniára, még a vártnál is korábban bekövetkezhet egy tanulmány szerint.
Nem a széles körben feltételezett Enriquillo, hanem egy új, eddig ismeretlen törésvonal okozta a pusztító 2010. januári haiti földrengést - állítja egy amerikai kutató.
Megoszlik a kutatók véleménye arról, hogy folytatódhat-e a földrengés-sorozat Haitin. Egyelőre két kisebb utórengést mértek a keddi pusztító erejű földmozgás nyomán, de továbbiak sem zárhatók ki, amelyek már nemcsak Haitit, hanem a szomszédos Dominikai Köztársaságot vagy akár Jamaica távolabbi szigetét is fenyegethetik. Persze az is lehet, hogy évtizedekig nem lesz újabb nagyobb rengés a környéken.