Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Már magyar felségjelzéssel landolt a kecskeméti katonai repülőtér betonján az első KC-390 Millenium szállítórepülő.
Csütörtökön landolt Kecskeméten az első, magyar KC-390 Millennium katonai szállító repülőgép. Ez a repülő az első abból a kettőből, amit még 2020-ban vásárolt a Magyar Honvédség az Embraer brazíliai repülőgépgyártótól.
A gép korábban már járt itt, de akkor még csak látogatóban, a gyártás utolsó fázisa előtt.
Ez a két gép veszi át az időközben hadrendből kivont AN-26-osok feladatait, de sokkal többet tudnak majd. A KC-390-esek
A gépek még brazil lajstomjellel repültek ide, de már Hungarian Air Force felirattal, és a vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Szállítórepülő századának logójával. Napokon belül megkapják a magyar lajtstromjelet, és megkezdődik a magyar szakszemélyzet kiképzése is rájuk.
A fotóra kattintva galéria nyílik:
A honvédségi tájékoztatóból kiderül, hogy négy pilóta és öt load master (rakodásvezető) kiképzése már megtörtént Brazíliában, a második csoport pedig a következő 10 hónapban végzi a gyakorlati képzést a gépeken. A gépek hadrendbe állítása, mint írták, “egy új korszak kezdetét jelenti” csakúgy, mint annak idején a Gripenek.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.