Annyi pénzt fizetett az MVM az államnak, hogy már csak 2800 milliárd forint az idei költségvetési hiány

Többlettel zárt májusban a költségvetés.

  • HVG HVG
Annyi pénzt fizetett az MVM az államnak, hogy már csak 2800 milliárd forint az idei költségvetési hiány

129,5 milliárd forint többlete volt a központi költségvetésnek idén májusban – adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium. A többletet az magyarázza, hogy az MVM ebben a hónapban fizetett be 213,5 milliárd forint osztalékot a költségvetésbe.

Szintén most érkeztek be a társaságiadó-befizetések, ez 238,4 milliárd forintot jelentett az államkassza számára. A cégek jelentős része tartotta magát a máskor szokásos május 31-i határidőhöz, pedig most, hogy ez a nap hétvégére esett, elég lett volna június 2-áig befizetni az adót.

Összességében így is 2800 milliárd forint az államháztartás központi alrendszerének első öthavi hiánya. Ezen belül a központi költségvetés 2747 milliárd forint hiányt hozott össze, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 99 milliárdosat, az elkülönített állami pénzalapoknál pedig 45 milliárd forint a többlet.

Az első öt hónapban 2217 milliárd forint kamatot fizettek ki. Ennek a fő oka az, hogy most jártak le a korábban a nagy infláció alatt kibocsátott állampapírok. A kifizetések legnagyobb része az első öt hónapban esedékes, vagyis az év hátralévő részében ez már annyira nem fogja megterhelni az államkasszát.

Összesen 7,8 százalékkal több adó- és járulék érkezett be, mint tavaly ilyenkor, a fogyasztáshoz kapcsolódó adókból pedig közel 12 százalékkal több folyt be.

A kormány percekkel a hiányról szóló számok kiadása előtt jelentette be, hogy 3,7-ről 4,1 százalékosra emeli a hiánycélt, a pénzforgalmi hiánycélja pedig 4123 helyett 4774 milliárdosra nőtt. Ezt azzal magyarázzák, hogy az eddiginél kevesebb adóbevételre számítanak, az EU-pénzek nem jönnek továbbra sem, miközben a családtámogatásra és a kórházakra az eddig tervezettnél többet kell költeni. Sőt, devizakötvényekből is közel kétszer annyit terveznek kibocsátani, mint eredetileg akartak.

OSZAR »