Letartóztatást indítványozott az ügyészség az izraeli és magyar zászlókat megrongáló külföldi férfiak ellen

A négy férfi közül egynél nem tudták bizonyítani, hogy bűncselekményt követett volna el.

  • hvg.hu hvg.hu
Letartóztatást indítványozott az ügyészség az izraeli és magyar zászlókat megrongáló külföldi férfiak ellen

A Fővárosi Főügyészség letartóztatást indítványozott azon külföldi állampolgárok ellen, akik a Lánchídon több magyar és izraeli zászlót is megrongáltak a napokban.

A megalapozott gyanú szerint két francia férfi 2025. április 5-én hajnalban a hídon kihelyezett izraeli nemzeti zászlókat tartó rudakat letördelte, több zászlót a zászlótartóból kiemelve a Dunába dobott, és ezzel közel másfél millió forintos kárt okoztak.

Nem sokkal ezt követően egy spanyol férfi is felmászott a híd budai hídfőjére, és ott rángatni kezdett egy négyméteres zászlórudat, amelyen egy magyar lobogó volt. A rudat a férfi eltörte, ezzel 60 ezer forintot meghaladó kárt okozott. Vele volt egy másik spanyol férfi is, aki azonban a bizonyítékok alapján nem követett el bűncselekményt.

„A cselekmények kihívóan közösségellenesen erőszakosak voltak, és így alkalmasak, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsenek” – áll az ügyészségi közleményben. Hozzátették, a Fővárosi Főügyészség azért indítványozta a rongálással és garázdasággal gyanúsított férfiak letartóztatását, hogy „jelen legyenek az eljárásban”.

A letartóztatások elrendeléséről várhatóan még hétfőn döntenek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.

OSZAR »