A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Egyre több kormánypárti szavazó gondolja úgy: a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel bizonyíték arra, hogy Orbánék becsapják a szavazókat.
Tízből kilenc ellenzéki szavazóhoz, de a fideszesek több mint feléhez is eljutott az a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel, amelyen a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondja, eljött az idő, hogy „szakítsunk a békementalitással, és átálljunk a háború felé vezető út nulladik fázisára”.
A Népszava által ismertetett Publicus közvélemény-kutatás szerint egyre több kormánypárti szavazót zavar a kettős beszéd. Közülük 32 százalék tartja felháborítónak a honvédelmi miniszter belső kommunikációját, az ellenzéki szavazók körében a téma nagyobb hullámokat ver, 82 százalékuk háborodott fel a hangfelvétellel kapcsolatban. A bizonytalanok körében ez az arány 48 százalék.
Arra a kérdésre, hogy a kormány becsapja-e a szavazókat, amikor a béke mellett tesz hitet, miközben zárt körben a miniszter a békementalitással való szakításról, háborús készülődésről beszél, a megkérdezettek 59 százaléka válaszolt igennel.
A többség szerint Szalay-Bobrovniczky Kristófnak le kellene mondania a hangfelvétel miatt. Legalábbis ezt válaszolta a megkérdezettek 52 százaléka, szemben 26 százalékkal, akik szerint ez nem ok a távozásra, 23 százalék nem válaszolt. A kormánypárti szavazók 21 százaléka tartja jogosnak a lemondást, a bizonytalanok 40 százaléka, az ellenzékieknek pedig háromnegyede.
Nem ez az első alkalom, hogy a honvédelmi miniszter körüli botrány miatt a leváltását szeretnék az emberek. A Publicus által végzett felmérés áprilisban is hasonló tendenciát mutatott, az újdörögdi baleset után.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.