A BMW átvette a kormány százmilliárdos ajándékát

Elkészült a BMW-gyárnak helyet adó terület infrastruktúra-fejlesztése, a cég megvette a leendő gyár helyét. Az építkezés tavasszal kezdődik.

  • MTI MTI
A BMW átvette a kormány százmilliárdos ajándékát

A debreceni BMW autógyár építési munkálatai megkezdődhetnek – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, amikor a városban aláírták az infrastrukturálisan előkészített terület adásvételi szerződését, és ezzel a beruházási terület a BMW Group tulajdonába került.

Palkovics jelezte: a kormány 130 milliárd forinttal járult hozzá a gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati ipari övezethez kapcsolódó közlekedési infrastruktúra kialakításához, további 35 milliárdot pedig a debreceni oktatási rendszer fejlesztésére fordítanak annak érdekében, hogy hosszú távon szakképzett munkaerőt biztosíthassanak a városban működő cégeknek.

A miniszter szerint a magyar járműipar élen jár: 620 hazai járműipari vállalat van, köztük a világ 20 meghatározó cége. Egy legutóbbi IMF-felmérés szerint Magyarországon a high-tech-beruházások aránya 70 százalék, ezen a területen Magyarország a legnagyobb exportáló az Európai Unióban – jegyezte meg.

Michele Melchiorre, a gyár igazgatója azt közölte, hogy a debreceni BMW autógyár építési munkálatai 2020 tavaszán kezdődnek. Hozzátette: már 250 BMW-alkalmazott dolgozik a debreceni gyár munkálatainak előkészítésén, augusztusban az első négy HR-munkatárs is csatlakozott a céghez, a munkavállalók toborzása is megkezdődött. Debrecenben már irodát nyitottak, a leendő munkatársaikat nagy gondossággal választják ki, ugyanis a képzett munkaerő a legfontosabb – jegyezte meg az igazgató. Debrecenben akkumulátoros és belső égésű motorral szerelt gépkocsikat

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város története legnagyobb fejlesztésének nevezte a BMW-beruházást, amely a gazdaság mellett a munkahelyteremtésben, az oktatásban és a közlekedési infrastruktúrában is új távlatokat nyit a térségben.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.

OSZAR »