Az ENSZ főtitkára elítélte Izrael Irán elleni támadását

António Guterres szerint Izrael lépése „katonai eszkalációt” jelent, ami veszélyezteti az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokat.

  • HVG HVG
Az ENSZ főtitkára elítélte Izrael Irán elleni támadását

Elítélte Izrael Irán elleni támadását António Guterres, az ENSZ főtitkára – számolt be az AP. Közleményében Guterres a lépést „katonai eszkalációnak” nevezte, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Izrael támadásra szánta el magát, miközben folynak a tárgyalások az iráni atomprogramról Irán és az Egyesült Államok között.

„A főtitkár arra kéri mindkét oldalt, hogy mutassanak önmegtartóztatást, és bármi áron kerüljék el, hogy a helyzet egy olyan, mélyebb konfliktussá szélesedjen ki, amelyet a régió nem engedhet meg magának” – áll a közleményben.

Az izraeli támadásról sorra jelentek meg az elítélő nyilatkozatok az Öböl-államok részéről is, Szaúd-Arábia például kirívó izraeli agresszióról írt, amely aláássa a „testvéri” Irán biztonságát és szuverenitását, és sérti a nemzetközi normákat és törvényeket. Az USA és Irán közötti atomtárgyalásokat közvetítő Omán szintén Izraelt nevezte meg az eszkaláció felelőseként, szerintük a lépéssel veszélybe került a helyzet diplomáciai úton történő rendezése. Az Egyesült Arab Emirátusok szintén elítélte a támadást.

A török kormánypárt szóvivője „barbár agressziónak” nevezte a lépést, és arról írt, hogy a támadást semmivel sem lehet igazolni vagy legitimálni. India arra szólította fel a két országot, hogy tegyenek meg mindent az eszkaláció elkerülése érdekében.

Izrael péntek hajnalban célzott légitámadásokat hajtott végre iráni nukleáris és hadi létesítmények ellen. Ali Hamenei ajatollah, Irán vezetője súlyos választ ígért Izrael számára, az izraeli hadsereg nem sokkal később arról számolt be, hogy drónok indultak meg az ország felé. Az Egyesült Államok elhatárolódott a támadástól, igaz, Donald Trump megerősítette, hogy már előzetesen tudott az akcióról.

A konfliktus legfrissebb fejleményeit itt követhetik:

Izrael Iráni létesítményeket bombázott, válaszcsapásra számít – percről percre a konfliktus fejleményei

Izrael légicsapásokat hajtott végre Irán ellen, nukleáris és katonai létesítményeket vettek célba. A konfliktus legfrissebb fejleményei percről percre.

OSZAR »