„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A 9. Le Mans-i 24 órás autóverseny elstartolt, vázoljuk, hogy mennyire pezsgett az élet a rajtrácson.
Szombat délután 4 órakor a legendás Sarthe-i pályán Zinédine Zidane rajtjelére kezdetét vette a 24 órás száguldás, három kategóriában 63 kocsi vágott neki a több ezer kilométeres hosszútávú és egyben megbízhatósági versenynek.
Korábban minden lényeges tudnivalót megírtunk a Le Mans-i 24 órás versenyről és nemcsak az egyik Jota Porschét vezető Jenson Buttonnal beszéltünk a rajt előtt, hanem a pole pozícióból induló Kévin Estrét is elkaptuk néhány szóra.
A város szívében péntek este megejtett pilótaparádé igen látványosra sikeredett, és nem panaszkodhatunk a rajtrács egyedi fesztiválhangulatára sem.
A gridwalkon nemcsak a versenyautókkal találkoztunk testközelből, hanem a motorsport legendás alakjai is felbukkantak, a táncosokról, a zenészekről és a hatalmas tömegről nem is beszélve.
De beszéljen helyettünk inkább a fotógaléria:
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.