„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tiszás politikus által prezentált dokumentumok lapunkhoz is eljutottak.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza katonai szakpolitikusa arról posztolt és mutatott be bizonyítékot, hogy „a kormány már a haderő belső levelezési rendszerét is felhasználja a propaganda terjesztésére”.
Több kormányzati szervhez hasonlóan a Honvédelmi Minisztérium (HM) is a VOKS 2025-ön való szavazásra buzdítja kormánytisztviselőit. Korábban Lázár János Építési és Közlekedési Minisztériumában – és a HVG információi szerint más minisztériumokban is – hasonló leveleket küldtek ki az közigazgatási bürokráciában dolgozó embereknek, ám az állam és párt összemosásában ennél messzebb menő lépés, hogy a politikától – elméletben – nagyobb távolságot tartó katonák és honvédelmi alkalmazottak kapták meg most a felszólítást.
A volt vezérkari főnök állítja, hogy tömegével kapja az erről beszámoló emberek hívását és az esetet bizonyító képeket, amelyekből közzé is tett egyet. A levelet a teljes állomány megkapja a címzés szerint.
A HVG meg tudja erősíteni Ruszin-Szendi Romulusz állításait, szerkesztőségünk szintén arról értesült, hogy a HM-ben ilyen leveleket küldenek a belsős kommunikációs rendszerben.
A levél egyébként alapvetően uszítás nélkül, tényszerűen fogalmaz – felhívja a címzettek figyelmét a szavazásra, és figyelmeztet Ukrajna EU-s csatlakozásával járó kockázatokra. A HVG-hez eljutott – és a Tisza verziójával egybevágó – levelet teljes terjedelmében közöljük:
„Tájékoztatom, hogy Magyarország Kormánya a Voks2025 címmel online is elindította a véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós csatlakozásáról.
Tájékoztatom továbbá, hogy Ukrajna felvétele a közösségbe minden magyar életére hatással lehet. Ahhoz, hogy felelős döntést hozhassunk, tisztában kell lennünk a csatlakozás előrelátható következményeivel és kockázatával is.
A véleménynyilvánító szavazásra valamennyi állampolgárnak június 20-ig van lehetősége a postán eljuttatott szavazólap visszaküldésére. A szavazólap a https://voks2025.hu/ oldalon (vagy a Kormány honlapján megjelenítésre került a Voks2025 véleménynyilvánító szavazáshoz tartozó linken is kitölthető.”
Ruszin-Szendi felhívja arra a figyelmet, hogy a szavazás online korlátlanul kitölthető, ami torzítja az eredményt. Meglátása szerint a szavazás senkit nem érdekel, mert nem időszerű, de kijelentette azt is, hogy a Tisza nem támogatja Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását.
A pártpolitikától korábban a szükséges távolságot megtartó HM és katonai vezetés Ruszin-Szendi támadásával mindinkább belecsúszik a sárdobálásba. A minap már odáig jutott, hogy NATO-jegyzőkönyveket idéző, nemzetbiztonsági minősítésű dokumentumokat posztolt a Facebook-oldalán, korábban pedig egy Ruszin-Szendi mellett kiálló veteránba szállt bele.
Nyitóképünk: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter katonai egyenruhában, 2024.
Forrás: Facebook / Szalay-Bobrovniczky Kristóf oldala
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.