„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A kínai gyártó vadonatúj 8 millió forintos elektromos modelljével, a Dolphin Surffel Balatonfüreden találkozhatott először testközelből a nagyközönség.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a 2025-ös Balatonfüred Concours d’ Elegance-t, melynek keretein belül ilyen és ehhez hasonló patinás autócsodák lepték el a magyar tenger partját:
A korábbi hagyományoktól eltérően idén nem a BMW, hanem a BYD volt az esemény főszponzora, mely magyarországi gyárat és fejlesztőközpontot építő kínai vállalat többek közt a legfrissebb modelljét is kiállította az oldtimerek társaságában.
Az általunk már részletesen bemutatott BYD Dolphin Surf egy a magyar üzemben gyártandó négyszemélyes apró villanyautó, mely elsősorban az alig 65 lovas és 9,49 millió forintos Dacia Springet is verő nyomott árával hívja fel magára a figyelmet.
A 7,99 millió forinton nyitó újdonság a relatíve nagy tengelytávnak köszönhetően a 3,99 méteres hosszúságát meghazudtolóan tágas utastérrel bír: jelen sorok 1,84 méter magas írója gond nélkül elfért a magára állított sofőrülés mögött.
A minőségérzeten kívül a 308 literes csomagtartót sem érheti panasz, ráadásul az 50:50 arányban osztott hátsó üléstámlák ledöntésével egészen 1037 literig bővíthető a raktér.
A belépőszintű modell 88 lóerős teljesítményű és 220 kilométeres hatótávú, de városban akár 356 kilométert is képes megtenni egy töltéssel.
A másik végletet a 156 lovas és 310-450 kilométeres hatótávú verzió jelenti, melyért 10,87 millió forintot kérnek el.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.