„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A légitársaság közölte, hogy ingyenes átfoglalást, illetve WIZZ-kreditekben vagy eredeti fizetési formában teljes visszatérítést kínál az érintett ügyfeleinek.
„A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air június 20-ig felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammánba irányuló járatokat, és átirányítja az összes olyan járatát, amely az érintett légterek felett repülne” – közölte szerkesztőségünkkel a légitársaság.
Mint írták: „A nemzeti, nemzetközi, kormányzati és egyéb biztonsági források segítségével a légitársaság továbbra is figyelemmel kíséri a régiót és a kialakult helyzetet, majd a légi közlekedés és az utasok biztonságának szem előtt tartásával dönt a következő lépésekről”.
„A Wizz Air ingyenes átfoglalást, WIZZ-kreditekben vagy eredeti fizetési formában teljes visszatérítést kínál az érintett ügyfeleknek. Akik a Wizz Airnél foglaltak jegyet, azokat a légitársaság e-mailben és SMS-ben értesítette, a további teendőket pedig egyszerűen és kényelmesen intézhetik a Wizz Air mobilalkalmazásban. A légitársaság arra kéri azokat az utasokat, akik online utazási irodán vagy más, harmadik személyen keresztül foglaltak, hogy közvetlenül velük vegyék fel a kapcsolatot a visszatérítés vagy egy másik járatra való átfoglalás érdekében” – áll a légitársaság közleményében.
Az Irán elleni izraeli támadás eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.