„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Átalakult a cég vezetése.
Költségcsökkentésre, valamint „gyorsabb és hatékonyabb” működésre hivatkozva megszüntették a Norbi Update Lowcarb Zrt. igazgatóságát, ami helyett vezérigazgatói posztot hoztak létre – szúrta ki a 24.hu. A januári közgyűlésen emellett átnevezték a céget Norbi Update Lowcarb Zrt.-ről Lowcarb Zrt.-re, a vállalat székhelyét pedig a második kerületből Zuglóba tették át. A névváltoztatás hátterében az áll, hogy „családi társaságból a kifejezetten az alacsonyabb karbontartalmú élelmiszerekkel foglalkozó, nagyobb számú részvényes előtt nyitott tőkéstársaságot” hoznának létre.
Nem túl meglepő módon a vezérigazgatói posztot Schobert Norbert kapta, az igazgatóságból emiatt távozott felesége, Rubint Réka, a miniszterelnök öccse, Orbán Áron és a Mediaworks bulvár és magazin üzletágának igazgatója, Ómolnár Miklós is.
A cég csökkentette 55,3 millió forintos alaptőkéjét a visszavásárolt részvények bevonása után: a jegyzőkönyv szerint a társaság 414 013 részvényt vásárolt vissza, így a tőke 51,163 millióra csökkent, a tranzakciót veszteségrendezéssel indokolták.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.