„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Törökország 3–1-re győzött a Nemzetek Ligája-osztályozó isztambuli odavágóján.
Nem kezdte jól jubileumi ezredik mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája-osztályozó odavágóján Isztambulban. A törökök már a 9. percben vezetéshez jutottak, Oguz Aydin egy félpályás ívelést vett át, majd egy lapos passzal találta meg Orkun Kökcüt, aki 16 méterről, laposan lőtt a bal alsóba, 1–0.
A folytatásban kezdett éledezni a magyar csapat, majd a 25. percben egy óriási védelmi hiba után az egyenlítés is összejött. Cakir passzolt ki rosszul, Schäfer András csapott le a labdára, majd néhány passz után Bolla Bendegúzhoz került ki a szélre, aki a hosszúra ívelt át, Varga Barnabás okosan passzolt vissza, Schäfer pedig 6 méterről, ballal talált a kapuba, 1–1. Később az Union Berlin középpályása kapott egy sárga lapot, ami miatt kénytelen kihagyni a visszavágót, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig a második félidőre nem is küldte vissza.
A 69. percben ismét Törökország szerzett vezetést, ezúttal is Aydin volt az előkészítő, jobb oldali beadása után Kerem Aktürkoglu tisztán fejelhetett 6 méterről, 2–1. Négy perccel később jött a hidegzuhany, a pár másodperccel korábban beálló Irfan Can Kahveci Aktürkoglu mellel visszatett passza után bombagólt lőtt a jobb alsóba 12-13 méterről, 3–1.
Több gól már nem esett, így a magyar válogatott 3–1-es vereséget szenvedett ezredik mérkőzésén és kétgólos hátrányból várja a vasárnapi, budapesti visszavágót.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.