„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az RSF vezetője, Mohamed Hamdan Dagalo a „béke és az egység kormányának” nevezte a hadsereget támogató kormánnyal szemben felállított kabinetet.
Szudánban a c nevű lázadó szervezet vezetője, Mohamed Hamdan Dagalo kedden bejelentette, hogy rivális kormányt alakít. “Büszkén hirdetjük ki a béke és az egység kormányának megalakulását” – közölte Dagalo a Telegram közösségi oldalon, hangsúlyozva, hogy ez nem “egy párhuzamos állam, hanem az egyetlen életképes jövő” az ország számára.
“Kormányunk biztosítani fogja az alapvető szolgáltatásokat – oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás – nemcsak a gyors támogató erők és a fegyveres mozgalmak által ellenőrzött területeken, hanem az egész országban” – közölte. Hozzátette, hogy új valutát vezetnek be, újjáélesztik a gazdaságot, és új személyazonossági okmányokat állítanak ki.
Február végén az RSF és szövetségesei, több politikai és katonai csoport,az Abdel-Aziz al-Hilu vezette Északi Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM/North) frakció zárt ajtók mögött, a kenyai fővárosban, Nairobiban aláírták egy párhuzamos kormány “alapító okiratát”.
Március elején az Afrikai Unió (AU) arra figyelmeztetett, hogy ha ez a kormány létrejön, Szudánban óriási lesz az állam felosztásának veszélye. A hadsereget támogató szudáni kormány elítélte a “veszélyes precedenst”, amely sérti a nemzetközi jogot. A kormány élesen bírálta Kenyát is, amelyet a lázadók “felelőtlen” támogatásával vádolt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.